Bejegyzéseim

Hogyan találta meg a menyasszony az igazit…

Természetesen az igazi már meg volt – a vőlegény személyében.
Viszont a ruha, amiben élete legszebb napját tölti, még csak ezután készült el.

Mint sok esetben, most is egy fotó volt a kiindulópont.

Az első ruhapróba - keresve az igazit

Viszont az előzetes megbeszélésünknek megfelelően az első próba során mégis azt éreztem, hogy nem sikerült rögtön eltalálnom azt a formát, ami a menyasszony elképzelése volt, és ide bizony segítség kell.

Eszter szemében bizonytalanságot láttam, ezért kértem, hogy legközelebb hozza magával édesanyját is, azt remélve, hogy több információ segítségével közelebb kerülünk a tökéletes ruhához.

Így is történt. Ági (az örömanya) elmesélte, hogy bizony Eszter sok energiát fektetett abba, hogy élete legszebb napján a megjelenése olyan legyen, amiben igazán jól érzi magát.

Éppen ezért szeretné, ha a szoknya is kiemelné a karcsú alakját, ennek megfelelően elvetettük a tüll szoknyákat.

Ekkor már érezhető volt, hogy közelítünk az igazi, a megálmodott ruha eléréséhez.

Elvetettük a tüllszoknyát

A következő lépés a csipkézés volt, aminek a kialakítása szintén nagyon fontos, mert ez adja a menyasszonyi ruha díszét és ezáltal emeli az eleganciáját.

Itt is némi átalakítás volt szükségszerű, a bordűrt a dekoltázsra és a hátára tettük a csípő helyett.

Csipkézés
Felkerül a bordűr a dekoltázsra is

A menyasszonyi ruha elkészítése több próba során alakul valóban olyanná, mint amit a menyasszony megálmodott.

Mikor megvan az igazi
Az IGAZI - utolsó ruhapróbák

Eszter, kívánom, hogy ebben a ruhában valóban életed legszebb napját élhesd meg az IGAZIVAL!

(Ha minden igaz, nemsokára mutathatok képeket az esküvőről is 😉 )

Talán ez is érdekel:

Esküvői kérdések

Az esküvői ruha választása során – nyilván az anyagi keret mellett – érdemes végiggondolni, hogy mi az igazi cél a ruhával.
Hogyan szeretnéd érezni magad benne? Diana hercegnő ruhája…

Az örömmama választott

A legtöbb esetben kikérik a véleményem a ruhakészítés előtt, hogy mennyi és milyen anyagból készüljön a ruha.
Most is ez történt…
Örömmama volt a megrendelő. Az első találkozás alkalmával megbeszéltük, hogy mennyi és milyen anyagot vegyen.

Egy molett, majdnem-menyasszony tévedése

Megfigyeltem, hogy a molett hölgyek körében nem ritka, hogy akár már egy évvel a nagy nap előtt elkezdjenek fogyókúrázni.
Erről eszembe jutott egy film, amit még kislánykoromban láttam és nagyon elgondolkodtatott – akkor is, ma is…

Egy kis menyasszonyi ruha-történelem – 1. rész

Az évszázadok során nem voltak mindig fehérek a menyasszonyi ruhák.
A színekkel a pompát és a gazdagságot akarták szimbolizálni, mint ahogy ma is egy lánynak nagyon fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél látványosabb legyen a ruhája… is.

Egy kis menyasszonyi ruha-történelem – 2. rész

Az esküvői öltözékek divatja a huszadik században folyamatosan változott.
Az 1920-as években például leginkább a csipkés, natúr színű – pezsgő, bézs, csontfehér – ruhák hódítottak.
Természetesen mindig akadtak sztárok, akik…

Egy kis menyasszonyi ruha-történelem – 3. rész

Ennek a korszaknak másik emlékezetes menyasszonyi ruhája Grace Kelly-hez köthető, aki III. Rainer monaco-i herceggel való házasságkötésekor 1956-ban magasan záródó, apró gyöngygombokkal díszített, antik Valenciennes-csipkéből és selyemtaftból varrt ruhában mondta ki a boldogító igent

error: Védett tartalom!