Bejegyzéseim

A menyasszonyi ruha választása egy életre szól!

 

A pandémia (a járvány) az elmúlt években többnyire átírta a házasodni kívánó párok terveit (IS).

A különböző korlátozások miatt az álomesküvő – NAGY násznéppel – valóban csak álom maradt.
Ezen kívül hiába van minden tökéletesen eltervezve, ha a párnak elmegy a kedve a nagy bulizástól, hiszen a rokonok közül sokan a – fertőzéstől való félelem miatt – nem mennek el az esküvőre.

Nagy esküvő?

Volt olyan menyasszonyom, aki a gyönyörű ruháját (amit hónapokig készítettünk) csak a fotózásra vette fel, mert a nagy esküvői bulizásból csak két-tanús „IGEN” lett.
Van, aki pedig nem is költ rá túl sokat, hiszen ‘kis esküvő, kis költségvetés, kis ruha’ elven kötik össze az életüket. Ebből a meggondolásból sok menyasszony választja a leárazásokat.
Volt olyan, aki örökölte vagy éppen a hirdetések által kínált ruhákból választ.
Persze ebben az esetben is legtöbbször azzal szembesülünk, hogy a méret bizony nem tökéletes.
Minden menyasszonynak örömmel segítek!
Azt mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a fotókon, filmeken megörökített látvány (menyasszonyi ruha) egy életre szól…

„Virág:
Imádtam a ruhám!! És szuperül éreztem magam benne, tényleg Te vagy a menyasszonyi ruhák megmentője!!! 😻😊”

Kérlek, írd meg, hogy Te hogyan oldottad meg a ruha kérdést.

Milyen szomorú, netán vicces kompromisszumot kellett kötni a világjárvány miatt az esküvőtökön?
Talán pont a Te tanácsaid segítenek másoknak menyasszony ruha választásával vagy az esküvő szervezésével kapcsolatban!

Várom a beszámolókat itt alul! 😊

 

Talán ez is érdekel:

Az IGAZI menyasszonyi ruha megtalálása

Hogyan találta meg a menyasszony az igazit... Természetesen az igazi már meg volt - a vőlegény személyében. Viszont a ruha, amiben élete legszebb napját tölti, még csak ezután készült el. Mint sok...

Fekete-fehér, „füstös” menyasszonyi ruha

Lehet fekete-fehérben is!avagy egy menyasszonyi ruha története képekben... Első találkozásunkkor a menyasszonyon kívül mindenki akarta az esküvőt...Ezen meg is lepődtem kicsit, de szerencsére, ahogy...

Egy kis menyasszonyi ruha-történelem – 3. rész

Ennek a korszaknak másik emlékezetes menyasszonyi ruhája Grace Kelly-hez köthető, aki III. Rainer monaco-i herceggel való házasságkötésekor 1956-ban magasan záródó, apró gyöngygombokkal díszített, antik Valenciennes-csipkéből és selyemtaftból varrt ruhában mondta ki a boldogító igent

Festett csipke kollekció

Festett csipke az esküvőn? Világszerte készítenek színes menyasszonyi ruhákat. A festett ruháknak csak az ecset és a csipke anyaga szabhat némi határt, az elképzelések viszont szabadon...

Mitől lesz tökéletes a menyasszonyi ruhád?

Tapasztalatom szerint a legtöbb menyasszony nem tudja, hogy hol is kezdje a menyasszonyi ruha kiválasztását. Jó esetben kaphatsz segítséget egy jó barátnőtől vagy esetleg az édesanyádtól. Rosszabb...

Esküvői kérdések

Az esküvői ruha választása során – nyilván az anyagi keret mellett – érdemes végiggondolni, hogy mi az igazi cél a ruhával.
Hogyan szeretnéd érezni magad benne? Diana hercegnő ruhája…

error: Védett tartalom!