Bejegyzéseim

Tapasztalatom szerint a legtöbb menyasszony nem tudja, hogy hol is kezdje a menyasszonyi ruha kiválasztását.

Jó esetben kaphatsz segítséget egy jó barátnőtől vagy esetleg az édesanyádtól.

Rosszabb esetben egyedül vágsz neki és lejárod a lábad, mire valamelyik szalonban kiválasztod a neked legjobban tetsző ruhát.

Tökéletes menyasszonyi ruha
Menyasszonyi ruha választása
Sokszor választasz úgy, hogy már eleged van a próbákból és vagy a legelsőt,- vagy azt a választod, amelyikre azt mondták, hogy jól áll.

Jártál már úgy, hogy tetszett egy ruha, de mégis kicsit bő volt, vagy hosszú esetleg nem töltötted ki annyira, amennyire szeretted volna?

A varróstúdiómban a neked és rád tökéletesen passzoló menyasszonyi ruhát kapod!

Több, mint 30 éves tapasztalattal, a tükör előtt (több próba során), rajtad alakul a ruha, ahogy neked a legelőnyösebb!

Változtathatunk rajta, ahogy tetszik:
Adhatunk hozzá ujjakat vagy éppen elvehetjük, esetleg tehetünk rá másik csipkét.

Kivághatjuk a hátát, elvehetünk vagy hozzátehetünk a bőségéhez. Lehet uszályos vagy még sem…

A tökéletes menyasszonyi ruhára törekszünk!

Próba
A ruha megtervezésénél figyelembe vesszük a helyszínt is, hiszen nem mindegy, hogy tengerparton, szabadban, kis kápolnában vagy esetleg egy hatalmas bazilikában mondod ki a boldogító IGENt!
Választás, próba
A helyszín is fontos a menyasszonyi ruhaválasztáshoz

Egy konzultációt mindenképpen megér, hogy szakmai segítséget kapj!

Talán ez is érdekel:

Álomesküvő a vízparton

"Nekem a Balaton a riviéra" - mondta az a menyasszony, aki tőlem rendelte a kézzel festett menyasszonyi ruháját. Az első találkozásunkkor nagyon bátortalan volt, hiszen a nőiesen telt alakjára...

Makacs piros

Egy menyasszony azzal keresett meg, hogy az esküvője színvilágához igazodva bordó árnyalatot szeretne a ruhája aljára. (Megjegyzem a haja színe is gyönyörű burgundi vörös és fenékig érő, így érthető...

Az örömmama választott

A legtöbb esetben kikérik a véleményem a ruhakészítés előtt, hogy mennyi és milyen anyagból készüljön a ruha.
Most is ez történt…
Örömmama volt a megrendelő. Az első találkozás alkalmával megbeszéltük, hogy mennyi és milyen anyagot vegyen.

Egy kis menyasszonyi ruha-történelem – 3. rész

Ennek a korszaknak másik emlékezetes menyasszonyi ruhája Grace Kelly-hez köthető, aki III. Rainer monaco-i herceggel való házasságkötésekor 1956-ban magasan záródó, apró gyöngygombokkal díszített, antik Valenciennes-csipkéből és selyemtaftból varrt ruhában mondta ki a boldogító igent

Egy molett, majdnem-menyasszony tévedése

Megfigyeltem, hogy a molett hölgyek körében nem ritka, hogy akár már egy évvel a nagy nap előtt elkezdjenek fogyókúrázni.
Erről eszembe jutott egy film, amit még kislánykoromban láttam és nagyon elgondolkodtatott – akkor is, ma is…

Fekete-fehér, „füstös” menyasszonyi ruha

Lehet fekete-fehérben is!avagy egy menyasszonyi ruha története képekben... Első találkozásunkkor a menyasszonyon kívül mindenki akarta az esküvőt...Ezen meg is lepődtem kicsit, de szerencsére, ahogy...
error: Védett tartalom!