Bejegyzéseim

A menyasszonyi ruha választása egy életre szól!

 

A pandémia (a járvány) az elmúlt években többnyire átírta a házasodni kívánó párok terveit (IS).

A különböző korlátozások miatt az álomesküvő – NAGY násznéppel – valóban csak álom maradt.
Ezen kívül hiába van minden tökéletesen eltervezve, ha a párnak elmegy a kedve a nagy bulizástól, hiszen a rokonok közül sokan a – fertőzéstől való félelem miatt – nem mennek el az esküvőre.

Nagy esküvő?

Volt olyan menyasszonyom, aki a gyönyörű ruháját (amit hónapokig készítettünk) csak a fotózásra vette fel, mert a nagy esküvői bulizásból csak két-tanús „IGEN” lett.
Van, aki pedig nem is költ rá túl sokat, hiszen ‘kis esküvő, kis költségvetés, kis ruha’ elven kötik össze az életüket. Ebből a meggondolásból sok menyasszony választja a leárazásokat.
Volt olyan, aki örökölte vagy éppen a hirdetések által kínált ruhákból választ.
Persze ebben az esetben is legtöbbször azzal szembesülünk, hogy a méret bizony nem tökéletes.
Minden menyasszonynak örömmel segítek!
Azt mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a fotókon, filmeken megörökített látvány (menyasszonyi ruha) egy életre szól…

„Virág:
Imádtam a ruhám!! És szuperül éreztem magam benne, tényleg Te vagy a menyasszonyi ruhák megmentője!!! 😻😊”

Kérlek, írd meg, hogy Te hogyan oldottad meg a ruha kérdést.

Milyen szomorú, netán vicces kompromisszumot kellett kötni a világjárvány miatt az esküvőtökön?
Talán pont a Te tanácsaid segítenek másoknak menyasszony ruha választásával vagy az esküvő szervezésével kapcsolatban!

Várom a beszámolókat itt alul! 😊

 

Talán ez is érdekel:

A MENYASSZONYI RUHÁK MEGMENTŐJE MOLETT MENYASSZONYOK SZÁMÁRA IS…

A MENYASSZONYI RUHÁK MEGMENTŐJEavagyMolett menyasszonyok is tündökölhetnek 🙂  Minden menyasszony azt szeretné, hogy tökéletesen álljon rajta a megálmodott menynyasszonyi ruha. Legalább ilyen...

Álomesküvő a vízparton

"Nekem a Balaton a riviéra" - mondta az a menyasszony, aki tőlem rendelte a kézzel festett menyasszonyi ruháját. Az első találkozásunkkor nagyon bátortalan volt, hiszen a nőiesen telt alakjára...

Festett csipke kollekció

Festett csipke az esküvőn? Világszerte készítenek színes menyasszonyi ruhákat. A festett ruháknak csak az ecset és a csipke anyaga szabhat némi határt, az elképzelések viszont szabadon...

Az örömmama választott

A legtöbb esetben kikérik a véleményem a ruhakészítés előtt, hogy mennyi és milyen anyagból készüljön a ruha.
Most is ez történt…
Örömmama volt a megrendelő. Az első találkozás alkalmával megbeszéltük, hogy mennyi és milyen anyagot vegyen.

Mitől lesz tökéletes a menyasszonyi ruhád?

Tapasztalatom szerint a legtöbb menyasszony nem tudja, hogy hol is kezdje a menyasszonyi ruha kiválasztását. Jó esetben kaphatsz segítséget egy jó barátnőtől vagy esetleg az édesanyádtól. Rosszabb...

Pocaklakóval az esküvőn

Bizony, pocaklakóval is lehet csinosan az oltár elé állni!Manapság már egyáltalán nem meglepő vagy megbotránkoztató, ha egy menyasszony gömbölyödő pocakkal mondja ki a boldogító igent.Sőt, ez azt...
error: Védett tartalom!